Kutatási szerződések

FONTOSABB ELNYERT HAZAI ÉS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATOK RÖVID ÉRTÉKELÉSE

A KOKI alapkutatásait és fejlesztő kutatásait költségvetési forráson túlmenően az OTKA, EüM-ETT, Tét támogatás, NKFP, NKTH-RET, Mecenatúra, GKM-GVOP, illetve EU-s, brit, izraeli és amerikai pályázati forrásokból végezte. Hat EU FP6 és 1 FP7 szerződésük, továbbá European Young Investigator Award támogatásuk a European Science Foundation-től. Öt Wellcome Trust támogatási szerződésük működött a 2008-as év során. Két Fogarty ösztöndíj, 3 NIH (USA) szerződés, egy Howard Hughes Medical Institute grantjük volt az év során. Jelentős a gyógyszergyári szerződésekből származó bevétel is (Richter, EGIS, TEVA International). Az e forrásokból származó összegek a kutatás mellett lehetővé teszik a kutatáshoz szükséges infrastruktúra fejlesztését is. A pályázatok követelményeinek függvényében az intézeti kutatócsoportok belső együttműködéseket alakítanak ki, ami mindig az aktuális feladathoz rendeződik. Az Intézet részt vesz számos olyan pályázatban is, amelyek különféle tudományterületek, valamint a köz- és magánszféra együttműködésének lehetőségeit kívánják kiaknázni az innovációban. 2008-ban három Jedlik Ányos Pályázat keretében elnyert támogatást vett igénybe az MTA KOKI, kettőben hozzá kapcsolódó "spin-off" cég is támogatást kapott.

A KOKI INNOVÁCIÓ SZEMPONTJÁBÓL LEGINKÁBB KIEMELHETŐ KUTATÁSI TÉMÁI

Az I. Nemzeti Kutatási és fejlesztési Program keretében (2001-2004)

Géntechnológiai alapú gyógyszerfejlesztés az MTA KOKI, a Semmelweis Egyetem és a Richter Gedeon Gyógyszergyár együttműködésében Transzgenikus egérmodellek fejlesztése az orvosbiológiai kutatás-fejlesztés és a gyógyítás szolgálatában A neuroprotektív - "idegvédő" gyógyszerek fejlesztése A dopaminerg rendszer mint terápiás célpont, például a drogfüggés kezelésére A kannabinoid rendszer mint terápiás célpont, ígéretes út a szorongás kezeléséhez.

A II. Nemzeti Kutatási és fejlesztési Program keretében (2004-2007)

Molekuláris biológiai és farmakológiai kutatások szelektíven ható új vegyületek kifejlesztésére és alkalmazásáraa gyógyászatban Endokannabinoid szignalizáció szerepe a szorongásban: a 2- arachidonoil-glicerol és az anandamid metabolizmusának gátlása, mint új útvonal a szorongás farmakoterápiájában Ösztrogén szignalizációs útvonalak vizsgálata a központi idegrendszer sejtjeiben; szelektíven ható farmakonok fejlesztése Purinerg receptorok és jelátvitel szerepének vizsgálata a neurodegenerációban és a fájdalomérzés kialakulásában Módosított purin vegyületek kutatása és fejlesztése gyulladásos bélbetegségek terápiájához Funkcionált határfelületek fejlesztése és alkalmazása specifikus biokémiai rendszerekben.

Az EU által támogatott pályázatok

  • UVTOX - Development and field validation of biosensor methods for the assessment of the effects of pollution and solar UV radiation on commercially and ecologically important marine invertebrates
  • EURO-NEURO-NETWORKS - Neuroscience serving regional integration, higher education and welfare of the society
  • NEUROCOREGULATORS - Nuclear Hormone Receptor Co-Regulators
  • PESTISENS - Development of a test kit for the determination of pesticides in foodstuffs
  • EUROHEAR - Advances in hearing sciences: from functional genomics to therapies
  • DIABESITY - Novel molecular drug targets for ahesity and type 2 diabetes
  • GENADDICT - Genomics, mechanisms ans treatment of addiction
  • EPICURE - Functional Genomics and Neurobiology of Epilepsy: a basis for new therapeutic strategies
  • EUSYNAPSE - From molecules to networks:understanding synaptic physiology and pathology of the brain through mouse models
  • BIODOT - Sensing BIOsystems and their Dynamics in fluids with Organic Transistors
  • HASKODIABETES - Adenosine receptors in diabetes

A Jedlik Ányos Program keretében

  • Leonar3do - Leonar3do 3D munkakörnyezet és 3D mikroszkópia
  • ANXIOFIT - Neurobiológiától a fito-terápiáig
  • BIO_SURF - Szintetikus peptidek alkalmazása specifikus sejtadhéziós felületek, implantátum bevonatok előállításában

National Institute of Health támogatásával

  • Endogenous GABAergic activity int he mammalian brain
  • The hippocampal interneuron network

Wellcome Trust támogatásával

  • Structure and function of a novel GABAergic interface in thalamocortical circuits
  • Mechanisms of endocannabinoid signaling and its role int he regulation of synaptic communication
  • Synaptic information processing in the olfactory pathway

Howard Hughes Medical Institute

  • The molecular and physiological mechanisms of endocannabinoid signaling, and its involvement in normal and pathological activities of the cerebral cortex

Főbb OTKA pályázatok

  • A nemszinaptikus nikotinikus acetilkolin és NMDA receptorok szerepe élettani körülmények között és pathológiás állapotokban
  • Makrofág adenozin receptorok szepszisben
  • Adenozin által okozott T limfocita diszfunkció szepszisben
  • Központi idegrendszeri kannabinoid receptorok farmakológiai és funkcionális feltérképezése
  • Endogén glutamát jelentősége neuroendokrin rendszerek szabályozásában
  • Az endocannabinoid-mediált szignalizáció funkciója a hippocampus neuronhálózatainak normális és kóros működéseiben
  • A hippokampális théta aktivitás strukturális alapja és szubkortikális modulációja
  • Magasabbrendű talamikus magvak serkentő és gátló kontrollja
  • Motoros és exekutív funkciókban résztvevő talamikus területek struktúrális és funkcionális szerveződése
  • Az N-cadherin szerepe az emlősök idegrendszerének korai fejlődésében és a hippocampus GABAerg neuronjainak differenciációjában
  • Pozícionális gének aktivitásának szerepe az idegsejt-fenotípus meghatározásában Idegi ős/progenitor sejtek fejlődésének fiziológiai jellemzése
  • Cannabinoidok szerepe a traumák által előidézett viselkedési zavarok kialakulásában
  • A stressz-függő viselkedés (szorongás) vazopresszinerg és oxytocinerg kontrollja: vizsgálatok Brattleboro patkányok felhasználásával

A Svájci Hozzájárulás támogatásával

  • Új molekuláris jelátviteli rendszerek szerepének feltárása a fájdalomérzékelés szabályozásában, SH7/2/18